Veronica Roth: A beavatott

Ismét egy kiváló disztópiát olvashatunk, mely – akárcsak az Éhezők Viadala – a jövő Amerikájában játszódik. A főszereplő a tizenhat éves Beatrice Prior /Tris/, aki éppen élete legnagyobb döntését készül meghozni.

Ez a világ ugyanis merőben különbözik a miénktől. A társadalom tulajdonságok szerint öt csoportra tagolódik: Bátrakra, Önfeláldozókra, Műveltekre, Őszintékre és Barátságosakra. A csoportok egymástól elkülönülten, saját kiépített szabályrendszer szerint élik az életüket.

Minden tizenhatodik életévét betöltött fiatalnak át kell esnie egy vizsgálaton, amely során eldől, hogy fő jellemvonásai alapján melyik csoportba tartozhat. Ezután nagy nyilvánosság előtt meg kell hoznia az egész életére kiható döntést: a vizsgálat eredményét alapul véve választania kell a csoportok közül.

Tris családja az Önfeláldozók csoportjába tartozik, azonban ő valahogy mindig is kívülállónak érezte magát. A vizsgálat során kiderül, hogy nem sorolható be egyértelműen egyetlen csoportba, tulajdonságai folytán különcnek, Elfajzottnak tekinthető. Sajnos az Elfajzottakat a társadalom számkivetettjeiként kezelik, így Trisnek el kell titkolnia az igazságot még saját családja előtt is – szerencséjére a vizsgálat vezetője is mellette áll. Végül a ceremónián – szakítva családja hagyományaival – a Bátrakat választja.

Új élete számos veszélyt és izgalmat tartogat: ahhoz, hogy csoportja teljes jogú tagjává válhasson, igencsak kemény próbákat kell sikeresen teljesítenie; új barátokra, de velük együtt új ellenségekre is lel; mindeközben pedig – életében először – szerelmes is lesz.

Mindezek mellett azonban sokkal bonyolultabb és félelmetesebb szálak szövődnek a háttérben. A Műveltek csoportja ugyanis uralomra tör, le akarja igázni a többi csoportot, és sötét tervei megvalósításához a Bátrakat szeretné felhasználni…

Végtelenül izgalmas, fordulatokban bővelkedő, helyenként igencsak szívfacsaró történetről beszélhetünk. A fő mondanivaló az, hogy az emberek úgy próbálták megteremteni a „szép, új világot”, a békét, hogy különbözőségeiket alapul véve elkülönültek egymástól. Hiszen napjainkban is a legtöbb konfliktus abból ered, hogy az emberek mindenről másként gondolkodnak, eltérő tulajdonságaik alapján nagyon sok mindenben nem értenek egyet.

Az elképzelés maga nemes, a kérdés csak az, hogy a gyakorlatban kivitelezhető-e? Hiszen az esetleges csoportváltások folytán családtagok szakadnak el egymástól egész életre, sokan megtagadják egymást. Ez pedig nem csökkenti, hanem éppen felerősíti a feszültséget, a konfliktushelyzetet.

A másik probléma az – ahogyan az a Műveltek viselkedéséből látszik –, hogy a csoportokra tagolódás azért sem jelenthet tartós békét, mert ha csak egy olyan ember is születik, aki egymagában uralkodni akar a többieken, ismét kitör a háború, és minden hiábavaló volt.

A legfontosabb pedig az, hogy nem lehet senkit sem egyértelműen beskatulyázni egy gyufásdobozba. Nem állíthatjuk ki egyértelműen, hogy csak és kizárólag bátrak vagy mondjuk önfeláldozóak vagyunk, hiszen mindezek a tulajdonságok együttesen munkálkodnak bennünk, és az adott élethelyzettől függően jönnek elő. Így igazából az „Új Világ” értékrendje alapján mindannyian Elfajzottak vagyunk – és ez tesz minket azzá, aminek teremtettünk: igazán emberré.

A regénynek született egy hasonlóan nagy sikerű folytatása is, A lázadó címmel. Amint módomban áll, mindenképpen el fogom olvasni.