Kissé bizonytalanul kezdtem el a memoár olvasását, mivel némileg távol áll tőlem a keleti kultúra. A gésákról volt némi fogalmam Japánról szóló dokumentumfilmek révén, ám bevallom, meglehetősen negatív véleménnyel voltam irántuk… mostanáig.
Sajnos a legtöbb ember könnyűvérű, bármire kapható nőknek tartja a gésákat – így voltam ezzel hosszú ideig én is –, akik egy kis pénzért szinte bármire kaphatóak. Az emlékiratból azonban világosan kiderül, hogy senki sem születik gésának. Nem szabad akaratukból válnak azzá, hanem mert nincsen más választásuk.
A memoárt olvasva meg is kérdőjeleznénk az épelméjűségét annak, aki önszántából vágyik ilyen életre. Japán egyik leghíresebb gésanegyedében ugyanis több az ármánykodás, a kegyetlenség, a szenvedés, mint egy bűnözőcsoporton belül.
